vége van neki.
nem volt valami nagy élmény, mert egy tanárunk volt 11 főre, és Mónika néni igazából senkire sem tudott annyira figyelni, hogy 1 ruha is elkészüljön...
engem felidegesített Michelle [a varrógépem], ugyanis nem viszi a drága a selymet, ami azért olyan nagyszerű, mert a ruhám szoknyarésze abból lett volna.
a felsőre tervezett bőr farkasfogakról kiderült, hogy kivitelezhetetlen, mert nincs annyi bőr. az lett volna az egész ruha poénja, dehát ugye ez kit érdekel?
szóval a felsőm 2 darabban áll az oldalánál összevarrva, a szoknyám szintén 2 darabban szétcseszett formázóval, nem sok értelme volt ennek a hétnek.

Müller Péter Boldogság c könyvét olvasom, mikor felbosszantom magam ilyen hülyeségeken.
ma Liza megkérdezte tőlem, hogy mikor voltam a legboldogabb. hiába írnám le, felesleges, és hogy én nem emlékszem arra, hogy Liza mikor volt, ez is csak alátámasztja, amit eddig is jól tudtam: nem figyelek az emberekre. Bencéből a gyenge emlékezőtehetségem ellenére egész sok dolog maradt meg.

vettem ma anyagot, és elkezdtem szabni, felsőt varrok. ha lesz türelmem, kész is lesz.
a szabást utálom a legjobban.

elég punnyadt napom volt, muszáj valamit kezdenem magammal, mert 
megint hiányzik.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.