nos, megint csak tegnapelőtt volt, hogy vártam, és olyan, mintha két perce lenne, de már el is illant az ünnep. az otthoni szenteste változatos volt, anya főzött egész nap (a nagy kérdés: miért készítünk annyi kaját, amennyit x ember képtelen elfogyasztani?), a tesóimmal a gépért folyt a harc, ajándékbontás és az örömködés után pókereztünk (de aztán izgalmasabbnak találtuk a Shreket így huszadjára is), majd míg aludt a ház népe, én olvastam. Keresztanyáméktól zavarbaejtő ajándékot kaptam, de egyébként jó volt ott is.
most pedig unatkozom, és csalódott vagyok. nem kívánt egyik barátnőm sem boldog karácsonyt, még Bence sem... az a baj, hogy erre még nem ismerem a határaimat. mert nyelek mindenkitől, de feldolgozom és elfelejtem (nem szeretek sokáig dühös lenni). nem érzem, mikor volt elég az egyoldalú törődésből. 
a legborzasztóbb, hogy olyan emberek után tör rám a hiány, akik abszolút távol állnak tőlem, sőt, még annál is távolabb. miért van szükségem arra, hogy valami még kelljen? szerető család vesz körül, annyi mindent tudnék csinálni, hogy csak azért fájna a fejem, melyik legyen az első... és mindezek helyett elnyúlok a nagyszüleim gyönyörű foteljében, és egy nyilvános naplót vezetek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.