eddigi életem különösen sok esztendeje után ma sikerült megállapítanom a mentalitásomat illető 2 azaz kettő fontos dolgot,
miszerint a hidegebb évszakokban inspiráltabb vagyok, befelé fordulok, és kiteljesedem azokban a dolgokban, amikben szerintem nekem érdemes. a másik pedig ennek az ellenkezője; ha jön a jó idő, jön a vetkőzhetnék: magamon kívül mindenki másnak élek, jaj, mert láthatnak engem fürdőruhában is és az nem mindegy, meg nyár van, és úgysem kell semmit csinálnom, amit nem szeretnék, satöbbi.
a látszattal ellentétben (ami az állandó didergés, akárhány réteg ruhát veszek fel) élvezem az őszt és a telet. egy kis időre elhiszem magamról, hogy igen, az leszek, ami szeretnék, mert jó lennék költőként, újságíróként, divattervezőként, neadjisten szerkesztőként is...
hasonló érdeklődésű emberekkel találkozom, mint jómagam, és az a legkülönlegesebb bennük, hogy soha többé (illetve ezt még nem tudom, mert -legalábbis- miközben ezt írom, élek) nem látom őket újból. fáj, de már egészen hozzá(juk) szoktam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.