A szerelem börtönében voltam száz évet talán,
Hiába törtem a követ neked, nem gondolsz rám!
[A szerelem börtönében]
 

Mikor megtorpan egy lépés,
Mikor megroppan a jég,
Mikor elfogyott egy érzés,
Mikor megvillan az ég;
[Gondolj rám]
 

Úgy mentél el, úgymentél el, ahogy jöttél,
semmit sem hagytál, s félek, hogy semmit sem vittél.
És most itt vagyok, és itt hagyott hangokat hallgatok.
S megint kérdem:

Miért nem hívsz? - Hívlak minden reggel.
Miért nem sírsz? - Sírok minden éjjel.
Miért nem vársz? - Várlak mindenemmel.
Miért hátrálsz? - Hívlak két kezemmel.
De úgy-úgy félek, hogy csak én hallom hangodat.

Miért hagytál el, és miért kísért még most is hangod?
Miért hagyál el, és miért nem érinti ujjad az arcom?
És most itt vagyok és szédülten, egyedül ballagok.
S megint kérdem:

Miért nem hívsz? - Hívlak minden reggel.
Miért nem sírsz? - Sírok minden éjjel.
Miért nem vársz? - Várlak mindenemmel.
Miért hátrálsz? - Hívlak két kezemmel.
De úgy-úgy félek, hogy csak én hallom hangodat.
[Várlak]
 

Szabadíts meg engem
attól, ami mindig fáj,
szabadíts meg engem
attól, ami újra vár,
csak egy szó kell,
csak egy szó kell,
szabadíts meg, kérlek,
attól, amit érzek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.