nos, nem fogok mindenféle bevezetőt írni, ugyanis baromira sietek.

a blogolástól idegenkedtem..egészen máig, amikor is 13:19 van, és senkivel sem tudok beszélni a tegnap történtekről (nem csak aról beszélgetnék, de az időmből ennyire futná csak)ugyanis bnőm lelkemre kötötte, hogy szivinek egy szót se... a blog nem pofázik vissza, nincs más véleményen, mint én és nem gondolja, hogy a seggem is kinyalják, csak én vagyok a válogatós.

tehát: van egy nagyon klassz kapcsolatom, nyilt és empatikus barátom, akivel maximálisan 1 hullámhosszon vagyunk lassan 3 hónapja. aztán van egy nagyon édes, nagyon bolond bagós barátnőm, és nagyon szerettem volna már, hogy szivem 2 csücske találkozzon végre. nagy nehezen sikerült is megszervezni a találkát tegnap este. barátném hozott pezsgőt, sört, én energiapiát, és filmeztünk, na meg ittunk. eléggé a fejünkbe szállt a pia, és láttam, hogy barátnőm nem volt közönbös a barátom iránt. így áldásom adtam a smacipartira, mert a mi kapcsolatunk kiegyensúlyozott, és nem dől össze a világ, ha buliból csókolózik a legjobb barátnőmmel. (hisz nekem is megvolt már XD) csak hát azt nem gondoltam volna, hogy mire visszajvök a wc-ről, még mindig egymás karjaiban lesznek. 

később beszéltem erről mindkét féllel, a barátom nem gondolta ezt az egészet komolyan, és elmondása szerint barátnőm erőszakoskodott. barátnőm szerelmes a barátomba, (holott van neki sajátja is..:) és nem akar több 3-mas talit, mert kedve lenne megcsókolni, de tudja, hogy nem teheti..

asszem, erre mondják, hogy "a kecske is jól lakott, és a káposzta is megmaradt". 

ez most mentes volt mindenféle panaszomtól, és lekifájdalmamtól, de majd a többi bejegyzés másmilyen lesz. hogy ragaszkodjak önmagamhoz, meg hogy ne verjek át senkit, ne kergessek délibábokat és főleg, hogy kibeszélhessem világfájdalmam.

Kosztolányi Dezső: Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan-égő drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávoldonak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könnyü vágyat, mint nehéz keresztet
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.

egyébként ez a vers csak félig igaz, mert kettőnk közül
csak én vagyok, aki boldogtalan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.