Újabb Stephen King-alkotás kivégezve.

A könyvnek volt valami ifjúsági irodalom-beütése. Egyébként, pedig elég komoly érzelmeket és indulatokat ír le, valamint ezen indulatok levezetését és a következményeket.
Carrie-ben magamra ismertem (néha Sue-ban is).

Ha csak egy kis beleszólásom lenne az oktatásba, kötelezővé tenném a könyv elolvasását. Hátha valaki tényleg venné a fáradságot.
Nem állítom, hogy mindezzel valami óriási nagy változás ütne az emberek mentalitásába hogy ezáltal a gyerekek, meg úgy általában az emberek toleránsabbak és empatikusabbak lennének egymás iránt. Viszont ma már szinte nincsen olyan gyerek, aki megfelelő alapot kap a szüleitől ahhoz, hogy ne bunkó, kibírhatatlan, naiv és sznob felnőtt legyen. Ez lehetne egy pici kődarab eből a bizonyos "alapból".. 

Én már ott járok, hogy rettegek a korosztályomtól, mert túl jól ismerem őket ahhoz, hogy ne menjek oda hozzájuk, hogy ne kezdeményezzek velük egyáltalán semmit és hogy ne akarjak túllátni az esetleges(!)  falaikon, ami ugye vagy van, vagy nincs, de bocsi, nem én leszek az az ember, aki a sok szürke között meglátja a fehéret. Nevezzen csak bármelyik szürke engem antiszociálisnak. Nyugodtan. Ha ez a neve annak, ha valaki nem akar beszürkülni, hát tessék. 

Én is szar vagyok, de legalább MÁSHOGY.

mégvalami: találtam egy baromi jó kis részt a könyvben:

"Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.