nagyon elegem van, és nem vagyok dühös,
csak
nagyon
szomorú

Megérint a Bánat
És minden hófehér,
Kint állok a füstben
Egyedül csak én.

Sírok s nagyon fázom,
Kezem vörös jég,
Olyan csendes minden...
Meddig marad még?

Mindjárt jön, de félek,
Félek, mi vár rám,
Gyorsulnak a léptek...
Minden részem fáj.

Állok a csendben egyedül,
Hozzám száll a Kín,
Nem maradt más hátra...
Megfeszül egy ín.

Felállok, és lassan...
Hideg párna vár,
Takar fagyott paplan...
Ó, mikor jön már?

Nem tudok aludni,
Még mindig hívon Őt...
Meddig kell még sírni?
Bánat várja Őt...

nem a legjobb versem, de ez van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.