aludtam egyet, és nem volt benne óceán, se ember, aki az életemre kíván törni, sem Bence, aki ilyenkor vagy újra szeret, vagy épp kellemetlen vagyok számára.
mikor kicsi voltam, a rémálmok után azon gondolkodtam, ki küldi az álmainkat.
hogy van egy személy, aki mindenki fejében lakik egyszerre, és összegezve a nap eseményeit, mindenki számára álmot választ ki. a rémálmok után mindig kérdeztem tőle, hogy miért kaptam ezt?, és miután soha nem jött rá felelet, próbáltam rájönni, mi rosszat tettem.

tegnap rajzoltam.
ma Öcsémmel és az egyik haverjával [akit tegnap ismertem meg] Bencéről beszélgettünk. azaz, valahogy szóba került. kértem, hogy hagyjuk abba.
fura dolgaim lettek, mióta szétváltunk.
reggelente, mikor felkelek, gondolatüzenetet küldök neki, hogy jó reggelt, és ma is szeretem. nem is tudom, baj-e, hogy úgysem jut el hozzá.
mikor rosszul leszek, gondolatban simogatom az arcát és érzem a bőrét, megcsókolom, hozzá bújok, és azt mondja nekem, "és szerinted mi lenne velem nélküled?". sírni kezdek, és megkönnyebbülök.
szerdánként felrugok minden akkor zajló beszélgetést, vagy akár programot, hogy együtt nézhessem Vele a Dr. House-t. eszembe jut, hogy talán most nem is nézi, de mivel nem tudom...

nem tudom, mennyi idő kell, hogy ezen is röhögni tudjak, mint az annak idején Tojinak írott verseimen, talán Bencével soha nem lesz így.
de azt remélem, hogy egyszer elhagyom ezt a súlyt.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.