kezdek hanyagolni mindent, ami a múltban tart, ezért sem írtam. de nem gondolom mégsem, hogy ez rossz lenne. tagadhatatlan, hogy néha visszaolvasgatom, milyen hülye picsa vagyok 3 éve éve. kritikusan szemlélem minden sorom, nem is tetszenek. voltak jobb napjaim, de ennyi.
már nem csak tudom, ha nem érzem is: a jövő most van. és most. és most... ;)

 romon vagyok. nagyon. minden lehetséges módon. 
el akarok bújdosni valami meleg, trópusi kannibáloktól mentes helyre. szóval keresnék valami kellemes környezetet, és ott tengetném a napjaim. rengeteg dolgok csinálnék. kotyvasztanék mindenféle gazból, meg féregből, meg állatból, mindent kikísérleteznék, és előállítanék magamnak, persze, amíg nem jövök rá ezekre, nyers bogarakat eszek, meg olyan gyümölcsöket, amiket ismerek, vagy legalább nagyjából. tudnám élvezni. csak esték ne lennének, bár erre is kitaláltam valamit. magamhoz szoktatnék valami cuki kis majmot, vagy hasonlót, és ő lenne a "plüssöm". félne éjszaka, és akkor én nem félhetnék, hogy a csöpp békésen aludhasson.
nagyon jól ellennék. 
annyira fáj a szívem, hogy kába vagyok. most úgy érzem, minden ellenem dolgozik, pedig tudom, hogy nem lehet így.
bárcsak bátrabb lenne, és úgy akarna engem, ahogy én őt. bárcsak ő is merne játszani a tűzzel. bár ne lenne ő sem okos, és olyan esztelenül rohanna a vesztünkbe, ahogy én rohannék. a mámorért. egy csók a nyakamra, és elégek. nem lehet, hogy nincs tovább.

 de majd máskor leírom, úgysem kapkod senki utánam, hogy most tegyem. 

 nem vagyok túl jól sem fizikailag, sem lelkileg. 
mikor jól érzem magam, egy apró gesztus letör, és a fáradtságtól úgy be vagyok lassulva, hogy drogosnak tűnhetek.
egyre jobban félek, és ettől is félek. a tervezés tartja bennem a lelket épp, ilyen szép ruhákat még sosem találtam ki eddig.
Bencének csináltam erotikus fotókat, de nem tetszettek neki. nekem igen, úgyhogy a legjobbakat megtartottam, majd talán egyszer lefestem. kicsit egoista vagyok, de ha már Ő nem szeret, akkor kettő helyett kell szeretnem magam.
hiányzik a Félkilences, de képtelen vagyok olyan későn hazamenni. és nem is nagyon merem látni. tudom, nem bántana... ez a baj. 

egyébként nem vagyok állandóan ilyen nyomott, csak épp most cseréli el a társaságom a kocsmacimboráira, így a kedvenc napom estéjét úgy töltöm, ahogy a többit is; egyedül.
 

Karodban ragadott az álom,
Talán egy nap telt el így.
Ajkad füstje füstöt ír a számon,
Karod lágy heve most is hív.

Ha egy tréfa csattanója volnánk,
Lesütném szemem, ahogy eddig is
Babrálnám már úgyis gyűrött szoknyám,
-Bajom? nekem? sohasincs.

De öledben mindig rózsaszín az álom,
Ott nem nézel komoran rám.
Ajkadból a füst füstölne a számon,
És szeretsz engem végre, kicsit, talán.

(a középső versszak kicsit kilóg, mert az eredeti nem tetszett, és jelenleg beérem ezzel)
 

 nos, megint csak tegnapelőtt volt, hogy vártam, és olyan, mintha két perce lenne, de már el is illant az ünnep. az otthoni szenteste változatos volt, anya főzött egész nap (a nagy kérdés: miért készítünk annyi kaját, amennyit x ember képtelen elfogyasztani?), a tesóimmal a gépért folyt a harc, ajándékbontás és az örömködés után pókereztünk (de aztán izgalmasabbnak találtuk a Shreket így huszadjára is), majd míg aludt a ház népe, én olvastam. Keresztanyáméktól zavarbaejtő ajándékot kaptam, de egyébként jó volt ott is.
most pedig unatkozom, és csalódott vagyok. nem kívánt egyik barátnőm sem boldog karácsonyt, még Bence sem... az a baj, hogy erre még nem ismerem a határaimat. mert nyelek mindenkitől, de feldolgozom és elfelejtem (nem szeretek sokáig dühös lenni). nem érzem, mikor volt elég az egyoldalú törődésből. 
a legborzasztóbb, hogy olyan emberek után tör rám a hiány, akik abszolút távol állnak tőlem, sőt, még annál is távolabb. miért van szükségem arra, hogy valami még kelljen? szerető család vesz körül, annyi mindent tudnék csinálni, hogy csak azért fájna a fejem, melyik legyen az első... és mindezek helyett elnyúlok a nagyszüleim gyönyörű foteljében, és egy nyilvános naplót vezetek. 

 Képzetemben sokat festek rólad,
De mindíg csak vörös-feketét.
Nem ismerem csupasz valódat,
De ajkad meztelen ivódott belém.

Monoton, néma pingák
Állnak sorban, ahogy megyek,
És talán azt várják,
hogy valóra váltsam őket veled.

Te nem révedsz el rám gondolva,
Ez az, ami legjobban tép...
Rázendít egy hamisan szóló nóta,
És vörös-fekete lesz az ég.

  Fél kilenc. Debrecen-Újfalu. Közeledem a buszmegállóhoz, és a gyomrom minden újabb lépéssel zsugorodik.Félek, hogy elesek vagy valami idétlen dolgot teszek, amit meglát. Mert nagyon fontos ez a két perc, amíg észrevehet. És mindig észrevesz.
  Már látom a kapucniját, és lábára képzelem a tornacipőjét is. Tudom, hogy lassan felém fordítja majd a fejét, és a sötét tekintetem még mélyebbre égnek bennem.
Sokan várnak, hogy feljussanak a buszra, de olyan, mintha csak ketten volnánk, és a tömeg burokként direkt zárna el minket egymástól.
Majdnem mögötte állok. Leveszi a kapucnit, és évekbe telik, mire rám néz. Tudja, hogy kell nekem. Valamit ki akar olvasni a szememből, valamit gondolni akar rólam. Úgy, ahogy én. Mégis, hideg elutasítással izzik a szeme, és elfordul. Őt napon át próbálom belémbörtönözni őt, de csak én esem rabul. Talán ő is, de az arcán szomorú öntudat ül, azt érzem, sejti; hamis vagyok.
Miután felszálltunk, már elveszett. Egy újabb nap kell, míg megtörténik ugyanez ugyanígy, és hiába várom, nem sugall több reményt az eddigi semminél.
Egyszer leszáll ott, ahol én. Csodálkozom és örülök. Csak miattam lehet. Úgy megyek a megszokott úton haza, mintha ott sem lenne. De a léptei visszahangzanak a fülemben, közel jár...nagyon közel, és hozzám ér. Gyengéden, határozatlanul, és sziklák hullnak rám. nem tudok megszólalni, a szemem csillog a könnyektől, amint az övéibe nézek. Ez a finom szempárt még nem láttam. Nincs benne fájdalom, talán csak egy csepp kétely.A keze a karomon nyugszik. Elsírom magam.
  Ajka az enyémhez ér, és olyan űrbe zuhanunk, ahol csak a teste van, és neki az enyém.
De  elrontom. Kinyitom a szemem. Véres a szája, vérízű az enyém. Vad lett, magának követel. Együnk még.

 

 Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.

pontosan így érzem magam. de valahogy hősnek is. pedig csak gyenge az idegrendszerem, és ez ellen (vagyis inkább ezzel) próbálok létezni, ezért viszont nem érdemlek díjat.
holnap Poe olvasódélután, amiatt kelek fel reggel. hát nem szánalmas? 

és jó volt lebegni kicsit.
mostanában nem eszem túl sokat, érzem is, hogy szarul érzem magam. amúgy nem érdekel, mert aludni akarok vagy olvasni vagy Bence karjaiban aludni, ez a három opció volna az ideális, mondjuk ebben a sorrendben. 

várom, hogy kimondja, amit hallani szeretnék, vagy valami nagyon hasonlót vagy teljesen mást, ami azért még simogatná a szívemet.

Hidegen égő üveg a szeme helyén
Úgy bámul rám, mintha tűt szúrna belém,
Ám a hideg tűz bennem pokollá vál,
És lávaként tör ki testemből a halál.
Bárcsak megérthetném, miért engem néz,
És miért nincs benne (vagy mégis lenne?)
szenvedély?

persze már megint nem a legjobb, de mostanában ez a maximum belőlem.

 mindenképp szerettem volna megkerülni ezt a szánalmas módját a kapcsolatfelvételnek, de miután törölted magad facebook-ról, és Bálint az egyetlen összekötő kapocs, aki szintén csak ott tudott (volna) téged elérni, abban bízom, olvasod ezt. muszáj találkoznom veled, mert megihlettél, de már a vésztartalékaimat élem fel, és nem sokáig bírom. 
tudom, hogy nem szabad hinni a részeg férfiaknak, ennek ellenére szokásom örökké megszívni velük. mivel stabilnak mondható kapcsolatom van (bár egyszer már csúnyán szarban hagyott a megérzésem...), annyira nem döngölnek sárba a szépítéseik, de veled, Kristóf, másként jártam, mert miattad (illetve nem miattad, hanem a találkozásunk miatt) az elhivatottságom elszállt, és én, aki 5 éve tudom, mi szeretnék lenni, és hová megyek tovább, végképp elbizonytalanodtam. látod, máris úgy írok, mintha olvasnád, pedig e reményemnek semmi alapja nincs. máris látom, ahogy telnek a hónapok, és lassan elfelejtem ezt a bejegyzést is, meg azt is, hogy találkozni akartam veled, és ugyan ott tartok, ahol most...

anya megint idegbeteg, Bencének nem volt kedve hozzám, ami furcsa
nekem pedig nem volt merszem látni őt..........

 eddigi életem különösen sok esztendeje után ma sikerült megállapítanom a mentalitásomat illető 2 azaz kettő fontos dolgot,
miszerint a hidegebb évszakokban inspiráltabb vagyok, befelé fordulok, és kiteljesedem azokban a dolgokban, amikben szerintem nekem érdemes. a másik pedig ennek az ellenkezője; ha jön a jó idő, jön a vetkőzhetnék: magamon kívül mindenki másnak élek, jaj, mert láthatnak engem fürdőruhában is és az nem mindegy, meg nyár van, és úgysem kell semmit csinálnom, amit nem szeretnék, satöbbi.
a látszattal ellentétben (ami az állandó didergés, akárhány réteg ruhát veszek fel) élvezem az őszt és a telet. egy kis időre elhiszem magamról, hogy igen, az leszek, ami szeretnék, mert jó lennék költőként, újságíróként, divattervezőként, neadjisten szerkesztőként is...
hasonló érdeklődésű emberekkel találkozom, mint jómagam, és az a legkülönlegesebb bennük, hogy soha többé (illetve ezt még nem tudom, mert -legalábbis- miközben ezt írom, élek) nem látom őket újból. fáj, de már egészen hozzá(juk) szoktam.

augusztus 20 után tegnap este végre ismét alkoholhoz jutott becses szervezetem.
egész kellemesen telt az egész, leszámítva Bence "enyhe" rosszullétét és a hideget, és az esőt, és... na jó, ennyi.

ismét üresnek érzem magam, nálam ez a másnaposság mellékhatása, de egyre gyakrabban jön elő. újdonság továbbá az életemre törő, családomat megölni akaró, engem megkínozni vagy csak ijesztgetni vágyó képzeletbeli lényeim képzelt jelenléte. a kevés alvás miatt minden reggel olyan vagyok, mint a mosott szar.
lassan el kéne őket hagyni, meg a melankóliát is

ha elfogynak a nálam lévő komolyabb irodalmi alkotások, akkor divatos, magyar regényeket olvasok el gyorsan.
Fejős Éva könyveit megeszem reggelire, de relaxálni jók. szerelem, élet, van bennük egy kis rejtély is, nem eget rengető, de van. másrészt pedig, jó sikeres, magyar emberekről olvasni. persze, tudom, csak kitaláltak, de nem érnek kevesebbet számomra -aki még nem találkoztam eggyel sem - mint a hús-vér hírességek. kis ország vagyunk, egy kis nép. de az enyém.

 rajztanfolyam itt:
http://rajztanfolyam.comli.com/  
sok-sok élménnyel, néhány új ismerőssel, és újdonsült rajztudással lettem gazdagabb. 
tegnap is rajzoltam, tegnap előtt is, és ha egyedül vagyok, leginkább rajzolok. 1 munkám már kész, 6 óra hosszába került. a második kezdetleges. soha nem rajzoltam még ilyen hosszú időn keresztül folyamatosan, ez engem is meglep. és nyugtat.

végeztünk A gyűrűk ura trilógiával, és nem találok rá szavakat (annyira nagyon tetszett).
elolvastam Lázár Ervin egyetlen regényét, A fehér tigrist...csak annyit róla, hogy nem csodálkozom, amiért maradt a meséknél.

 ♥♥3

 fiatal depressziós koromban nagyon szerettem az esőt. elázni benne, olyan természetesnek vettem, mint a napsütést. most is örülök, ha esik, de jobban élvezem a meleg szobában egy könyv felett, vagy a gép előtt hülyeségeket olvasgatva, sültkrumplit majszolva.
mostmár nem mindegy, hol ér a zápor. vigyázni a sminkre, a hajamra, mert vannak lányok, akik elázva is nagyon szépek, de sajnos én nem közéjük tartozom.
Lázár Ervin A fehér tigris című könyvét olvasom. a történet nagyon gördülékeny, ámbár a kedvenc íróm nem lesz mostanában, néhány fontos részletet kihagy, ami gátolja a pontosabb elképzelését a helyszínnek, szituációknak. szerintem.
már talán nem aktuális (a nagy rajongókat leszámítva) Amy Winehouse halálhíre. mindig furcsa érzés fog el, ha meghal valaki a nagyvilágban, akkor is, ha személyesen nem ismertem. úgy érzem, mintha soha nem is élt volna igazán, mégsem tudom megérteni, hogy már nem él. megmagyarázhatatlan kettősség ez bennem.
ide nem illő hír, hogy elvesztettem a Gyűrűk Ura-szüzességem. szégyen vagy nem, életem (lassan) 17 és fél esztendeje alatt nem volt kilenc órám a trilógiára. tegnap megnéztük az első részt, ráadásul bővített változatban. egy egész napnak tűnt az a több, mint 4 óra, de megérte, mert nagyon tetszett. majd folyt. köv.

pénteken ismét táncikálni voltunk este, és szó szerint letáncoltam a lábam, hiányzik egy kis darab a lábujjamból. Liza valahogy mágnesként vonzza a pasikat (bár butábbnál butábbak, és képtelenségeket állítanak magukról anélkül, hogy a szemük rezdülne), nem tudom, hogy csinálja. régebben 500 forintból is hányásig tudtam (volna) inni magam, most a háromszorosát költöm el néhány óra önfeledt, illanó jókedvért. sajnálatosan felszínes esték ezek, szerencsére akkor és ott nem érzem így. 2 hete ismerkedtünk meg egy jópárpasis társasággal, ők is nagyon ostobák, és egyáltalán nem is helyesek, egy kakukktojás van köztük, aki egyedül veri mindnyájukat minden szempontból, és neki nem Liza tetszik. nem mintha érdekelne, csak minimálisan megnyugtat, hogy a legnormálisabb nézett ki (kár, hogy túl erőszakosan). 

egy évek óta tartó párkapcsolat alatt néha elgyengül az ember, velem egyszer történt meg. hozzátenném, hogy nagyon részeg voltam, a srác pedig helyes, okos, humoros, szóval minden fegyvere megvolt, de az én szerelem-páncélom kitartott. eszembe jutott, milyen jó nekem, hisz ugyanezekkel az erényekkel rendelkezik Bence is, csak hozzá még millió apró dolog is tartozik, ami egy szóban összefoglalva az iránta érzett szerelmem. senkitől nem várhatunk hűséget, szerelmet, odaadást, akkor sem, ha mindezt mi magunk szívesen adjuk vagy adnánk neki. kényszerből szeretni valakit olyan, mint kakilni akarni akkor, mikor egyáltalán nem is kell. görcsös rángás. így csak bízhatunk benne, de főképp magunkban, hogy meglátja bennünk azt, amire szüksége van, amit megszeret. ha valaki menni akar, nem tarthatjuk fel, annál jobban akar majd szabadulni. így rossz szájízzel válnak el végül, nagy sebet ejtve a másikon. nem. ha valaki menni akar, segíteni kell neki összepakolni. és nem várni rá, hanem élni, szívvel, lélekkel és elmével, ahogy addig is tettük, szeretettel engedve útjára a másikat. ha úgy kell lennie, visszatér.
nem tudhatjuk, szerelmünk meddig tart ki. honnan tudnánk, mikor egy idő után már azt sem tudjuk, szeretjük-e még. ha nincs épp velünk, sok negatív gondolat járhat át bennünket, de ha mellettünk fekszik, és bármit tesz(ünk) mosolyog, ég, és ugrál a szívünk, biztosak lehetünk benne, hogy abban a pillanatban is a megfelelő helyen vagyunk.

jön haza Bogyim, alig bírom kivárni.

tegnap bulizni voltunk, minden részemben izomláz van, de megérte, mert kiderült, hogy tudok táncolni, ráadásul elég jól. a ritmusérzékkel nem volt gondom, a sok év néptánc miatt, de ott ugye nem ráztuk a picsánkat. gyorsan is tanulok, szóval hasznomra vált, hogy amíg a többiek ropták, én csak néztem őket. eddig. jövőhéten ismétlés. nem fogom vissza magam.
a srácok azt akarták, hogy megcsaljam a barátom, én meg nem. ciki az önkéntes hűség, evvan.

könyvek: Robert Merle: Malevil, Védett férfiak, Sziget
nagyon-nagyon tetszettek.

júli 29-31-ig rajztanfolyam, augusztus első hetében pedig megyek/megyünk Bencével (még kérdéses, jön-e) Pítörhöz messziföldre.

1 hónap van a szünetből: NEMAKAROOOM  :'(
 

Apámnak 3 van, tárcsafékek, puccos nyereg, elit váz, és persze patentos pedál vagy mi a lószar a jobb tekerés végett.
jól tudom titkolni, pedig családi vonás a bicikliőrület, ami rám annyira nem is igaz, de akaratlanul jobban értek hozzá az átlag lányoknál.
mikor kicsi voltam, autószerelő is akartam lenni a sokminden más mellett, meg persze balerina, nyomozó, író, divattervező, mondhatni, így összességében elég uniszex jövőképek.
furcsa, hogy sohasem kötöttek le, nem is érdekeltek a kifejezetten entellektüel foglakozások, egyszer éreztem enyhe vonzalmat a földrajz iránt, de mikor általános iskolában bejött tantárgynak, egyből elszállt minden kedvem tőle.
itt vagyok most, és bár jó ideje határozottan tudom, mi lesz belőlem, ha felnövök, nem foglalkozom vele. nem írok, nem rajzolok.

a jövőm kapcsán egyetlen dologban vagyok bizonytalan: Bencében. a terveink szerint külön utakra lépünk majd, nem a párkapcsolatot illetően, hanem főiskola, meg ilyenek.
jut eszembe. le van zárva a telefonja, hogy "ne tudjam nyomogatni" (mintha jégkrémből lenne, basszameg). okos lány lévén, természetesen rájöttem a kódra, tisztességes lány lévén pedig nem néztem meg az SMS-eket. annál kíváncsibb voltam a képekre, gondoltam, óhatatlanul találok benne néhány szétnyitott pinát, szilikoncsöcsöket, amik a férfitelefonok tartozékaik. nos, Bence tagadhatatlanul férfi, ám pornóskurvák képei nélkül. szerencsémre amikor behozta a képeket (high-tech telefon, persze) szinte rögtön le is fagyott az egész rendszer (az enyém is, meg a telóé is). valami középszintű modellfotók egy korombeli csaj arcáról, meg egy idétlen, tükörben pózolós kép, amin husis pocak bevirított. az ilyen dolgok rosszabbak a pornónál, mert komolyabbak. nem is én lettem volna, ha nem öntik el szemeim a könnyek, és nem füstöl a fülem az idegtől. Ő még aludt, a világért sem ébresztettem volna fel, és órákig magamra maradtam a bánatommal.
nem az a típus vagyok, aki szó nélkül hagyja az efféle dolgokat, így amint kinyitotta a szemét, kezdtem szívni a vérét. Ő persze csak röhögött, hogy "jaa, Dóri, a volt osztálytársa"? mondtam, nincs két anyám, hogy az arcáról megállapítsam a nevét (nehezítő körülmény a sok retus), viszont én nem őrzök képet más pasikról sem a telefonomban, se máshol. nagyon viccesnek találta a szituációt, ami először csak jobban felbaszott, de aztán lenyugtatott, de csak annyira, hogy ne legyek még utálatosabb.
végszóul megígérte, kitörli, amúgy is csak azért volt, hogy átküldje a másik volt osztálytársnak.
egyébként nem az lett volna a lényeg, hogy letörölje. hanem, hogy egyből letörölje, amit átküldte a célszemélynek. de mindegy, mert arról már lecsúsztunk.
'válaszul', gondoltam, én is csinálok már néhány képet magamról, hogy reagál. bejött. mondjuk modell nemigen leszek, de táboros faszveréshez megteszi. úgyis sokat lesz oda.
így pár nap alatt túltettem magam az ügyön, bár a -számomra- kevés találka, és kevés program nem dobja fel a kedvem. a részben az időjárás hibája is, meg az egyetlen bikinié, ami jól áll rajtam, csak sajna csillagászati összegbe kerül.
 

csak ültem bambán, de azért figyelve az elhaladó autók szélvédőjét,
logikáztam a megfelelő pillanatot, amikor pont ráesik a csikk.
úgy tűnt, jó az időzítés, szikrákat szórt az égő a cigi a megérkezéskor.
a sofőr remélhetőleg bokáig szarta magát a meglepetéstől, és elégedetten nyugtáztam ügyességem, mikor jobbra kapta a kormányt.
a riasztó hangja úgy hatott rám, mintha álomból ébredtem volna fel. ami addig természetes volt, utána abnormális és érthetetlen.
az ok, amiért kárt okoztam a sofőrben, az autókban, az ok, amiért ledobtam a cigim, a 'csak-úgy'. a felnőttek alábecsülik, pedig valóban sok probléma okozója ez a két szócska.
nem bánom, pedig talán kellene. nem félek, hogy bárki is rájön, én voltam, pedig lehetne. attól sem tartok, hogy egyszer majd velem is megtörténik, mert nem fog. akik okosnak gondolják magukat, de nem azok, ilyenkor azt mondják: "mindenki ezt hiszi". a különbség azonban Mások és Köztem az, hogy amit elhatározok, abban biztos vagyok. tűnjön bármilyen abszurdnak.
van, aminek még nem látszik az eredménye. de a legutóbbi csínyem visszhangozzák a mentőautó szirénái. komoly baja nem lehet, úgyhogy különösebben nem érdekel, mi van vele. nem bántani akartam. csak-úgy ledobtam a csikket. na és?
 

 böngésztem a blogot, mint ahogy mostanában egyre gyakrabban teszem.
23-án volt egyébként két éve, hogy először írtam ide, bár az első post nem egy kellemes emlék (de azóta túlléptem rajta).

a napjaim kettesével telnek, és ez no fun. egyre inkább kifele élek, nem befele. jó persze, egyik véglet sem jó (mondja ezt a végletek embere), de a mostani a lehető legrosszabb. 
szóval, hogy böngésztem a blogot, és rácsodálkoztam (mindig ezt teszem), mekkora jófej voltam, most meg nehéz lenne 3 kiemelkedően pozitív belső tulajdonságomat felsorolnom.
meghökkenve tapasztaltam a nagy gondolkodás közepette, mennyire szarok jelenleg mindenre, csak az érdekel, hol lesz a következő buli vagy "buli".
a verseim is elkurvulnak, egyre kevésbé líraiak, és egyre jobban érthetőek. ezt tegnap konstatáltam a 3. szar vers után. egyébként a téma az jó, mint mindig, csak a rímek nem úgy jönnek ki, ahogy kéne, meg egy verset szét lehetne bontani 3 különbözőre, úgyhogy elég gáz. hogy lesz így belőlem modern irodalmi kulcsfigura? nem rajzolok, nem tervezek semmit, hogy lesz így belőlem befutott divattervező? 

hmm, elment az irkálástól a kedvem, majd folytatom, ha visszatalálok önmagamhoz. talán a Muse segít. ha mégsem, akkor a Cure.

eddig nem sok hasznos dolgot csináltam, bár mit nevezünk hasznosnak..?
pihengettem bulik után 2-2 napot, olvastam (új kedvenc: Robert Merle. szégyen, hogy eddig nem olvastam tőle), még egy ceruzavonást sem préseltem ki magamból, pedig szorgosan ígérgettem magamnak, mennyit rajzolok a nyáron. egyszer-kétszer Bence is szakított rám időt, de legutóbb megtagadta tőlem magát (szépen vagyunk...), ki érti ezt?
Lizával sem nagyon találkoztunk, ahogy "fécsén" látom, jól elvan magának, hát isten áldja.

abszolút nem tudom, mit csináljak, leginkább emberek közé vágynék, de nincs senki, aki az én társaságomat keresné buzgón, vagy csak egyáltalán.

teljesen lényegtelen közlendő továbbá, ám számomra szinte tragédia: fogytam 4 kilót. igazából nem tudom, honnan, de a mérleg mindenek fölött. viszont sikerélmény: 2 nap alatt felszedtem másfél kilót, szóval még van 3,5 napom, hogy további (minimum) néggyel növeljem a súlyom, mert máskülönben nem lesz strand.

hugom Kievben lazul, papámmal nem vagyunk beszélőviszonyban, mióta "büdös kurvának" titulált, öcsém megbukott a 3 tantárgyól, amit szeretek,
és én itt vagyok, ahol a madár se jár (a legyek annál inkább...), egyedül, elhagyatottan, tettvágy és ötletek híján, csak ülök, nézek ki a fejemből, és igyekszem úgy megírni a  jelentéktelen történéseket, hogy később érdeklődve olvassam vissza.
 

megint jó régen írtam, ejnye...

túléltem kisérettségit két hármassal, két négyessel meg egy ötössel, és a 15 perc hírnévvel a magyar miatt.
Lizával jól megyvagyunk, hála istennek, hogy szakítottak Lacuskával, végre nincs, aki korlátozza (az apját leszámítva).

 Bencével többé-kevésbé minden okés, vannak rosszabb napok, meg jobbak. a rosszból több van, de kicsi rossz, a jóból kevés, de az nagyon jó.
nyáron szeretnék eljutni valamelyik fesztiválra, sokat strandolni, varrni, Bencézni és rajzolni meg persze olvasni és filmezni fogok, alig várom.
 

Lizával fasírt, bár úgy tűnik, fegyverszünet,
kiállítás-anyag kész,
pályázati terv beküldve,
sulis tervek a nullán,
valamiért tele vagyok zöld foltokkal,
Pítör is coming soon,
Bence fellépni,
Apa Hol land-en...

és VÉÉÉGRE taviszüncsi!
 

kapcsolatunk ingadozó, de szerelmem állandó és örök, azt hiszem, az övét meg mindig elő lehet hozni, bár mostmár tudjuk, igényli a szünetet.

külsőt változtatok amúgy éppen, sötétszőke leszek holnaptól, már megkezdődtek az átalakítások.
29-én kiállításom lesz 2 diplomás művésszel, ami elég jó, így (jelenleg) 8 osztállyal a kezemben.
pénteken divatbemutatón voltunk a kisérettségi fáradalmait levezetendő,
ja igen, hát már olyan is volt, egész jól sikerült, sőt, baromi jól sikerült, legalább is ebben a hiszemben ringatózom, legkésőbb 2 hét mulva szerdáig, akkor javítják ki.

öööm holnap pszihó, nem is tudom, mit mondjak neki?
néha hülyén érzem magam. vagyis sokszor. olyan eltévelyedettnek. na mindegy, csak ennyi, rohanok vissza Debrecenbe.

a múlt évet és az ideinek az első 2 napját szinte végig együtt töltöttük. unom, hogy csak ismétlem magam, de annyira szeretem Őt. és rajongok érte. és olyan jól esik, mikor néha rá is rájön a rajonghatnék.
az egész életemet eltölteném vele, ha nem félnék, hogy rám un. meg persze, ha tehetném.
most másodjára már máshogy szeret, de tetszik. mondjuk, én is jobban szeretem magam, biztos ezért.
mindezek ellenére folytonos bizonytalanságban élek, mert mi van, ha ez csak a látszat, belül meg majd' szétszakad a döntéstől, akar-e engem, vagy sem. de persze csak hülye vagyok, mert mindketten imádjuk egymást, és magunkat.

-úgy megcsókolnálak
(közelebb hajol és próbálja)
(elfordítom a fejem)
-nem akarom
(érvelek:)
-biztos találsz valakit este
-az oké, hogy megdugom, de te más vagy.

 4 hónap jólét után ismét száműzve lettem édesanyukámhoz. reggelente majd megfagyok, 10 körül esek 'haza', hallgathatom a lebaszást, és fél négy után majdnem óránként buszon ülök. nagyszerű. tényleg. repesek. de mondjuk én csesztem el. de mondjuk nem csak én. úgy visszavágyom apuhoz, meg öcsikéhez...

Bogyival minden OK, imádom. néha Ő is engem :D na jó, neeem [nem csak néha]. mostanában, még azt is meglepően jól viseli, ha hisztizek. de ez csak természetes, ha már én is elviselem, hogy mikor éhes, a húsomból kíván falatozni. 

ma van a szülinapja, az ajándéka még nem jött meg, és a tárgya nem publikus.

ééés: a holnapi naptól én is húzom az igát, munkát kaptam egy varrónő mellett, ami tanulásnak is kitűnő, és nem mellesleg még pénzt is keresek. ma hívott fel, hogy érdekelne-e, holnap suli után megyek be hozzá és megbeszéljük a részleteket. hétfő kivételével minden hétköznap megyek, csütörtökön suli után estig, a többi napon pedig 2 órát. a tarifát még nem tudom, majd holnap.


viszont félek is, a hétköznapjaim túlzsúfoltak, kevesebb időm marad Bébire, magamra főleg. de ezt is megoldjuk, mint ahogy már eddig is annyi mindent.
nagyon szeretem, remélem, Ő is engem...(: